Nem vagyok én semmi rossznak elrontója, főleg nem annak, hogy egyre több ember szélesítse látókörét, tudásbázisát, adjon és kapjon. De ki látott engem repülőgépet vezetni, vagy cipőt sarkalni, esetleg sebészeti beavatkozást végezni? Megvannak a saját kompetencia határaim, ahogy mindenki másnak is, mégis újra és újra állok döbbenten az eset előtt, mikor is azzal szembesül a gyanútlan járókelő, ki jár kel az életben, épp állást keres, vagy munkavállalót, támaszt, jó tanácsot, szakmai iránymutatást vár a „kompetens” személytől, kinek a legkevésbé van köze a szakmához. Tudniillik nem kocogtatom meg a repülőgép pilóta vállát, hogy tájékoztassam az időjárási viszontagságok okozta veszélyekről, ezen az alapon kéretik nem tévesen ráijeszteni a vélt pszichológusi sokszor már-már pszichoterapeutai véleményekkel, heurisztikákkal vagy neofreud-i kognitivizmussal átitatott vélekedésekkel a tanácsot kérőre.
Nemes egyszerűséggel, arra gondolok itt, ha valamiről nincs objektív, empirikusan alátámasztható tudásunk, ne adj’ Isten bizonyító okiratunk, hogy ezt mi tanultuk is, akkor alkalmazzuk a jól ismert „ne szólj szám, nem fáj fejem” elvet.
Mert ugye pszichológiát mindenki tanult, de ha nem is, biztosan beszélgetett már emberekkel, sőt a barátok is öntötték már ki neki a szívüket, de legalábbis elolvasott egy pszichológiai vagy spirituális témában íródott könyvet, így maximális hittel állítja az újdonsült „szakember”, kérem ön depressziós, vagy zárkózott, hiszen a lábát végig keresztbe tette. Ezek után jön csak a „cherry on top”, saját vállát megveregetve az önjelölt pszichológus önelégülten hajtja álomra a fejét, hiszen ma ismét segített valakinek, többlet információt adott esetleg megbecsült ügyfelének, a totálisan téves következtetésnek és a maximális magabiztosság együttjárásának köszönhetően.
Ha pedig teljesen feleslegesen töltöttem el 5 évet a pszichológiának, mint objektív, mérhető tudománynak az elsajátításával, vagy az én mentális készségeimmel van probléma vagy túlzott maximalizmusom öltött irreális mértéket. De egyiknek sem adnék túl sok esélyt, így inkább csak így csendben szeretném megosztani a jövőben ezeknek a mindennapi életben előforduló „jeleknek”, viselkedéseknek, jó és rossz előjellel bíró kijelentéseknek a valós pszichológiai jelentését.
Elsőként említeném a különböző személyiségtesztek alkalmazását, és annak értelmezéseit. Egy előzetes beszélgetés nélkül, szaknyelvben „első interjú” nélkül a teszt eredménye nem értékelhető, hiszen gondoljunk csak bele míg egy értékesítő személyiségteszt eredményétől meggyőzőkészséget, célorientáltságot, „hunter” jellemet várunk, addig egy IT tanácsadó esetében ezen kompetenciák elhanyagolhatóak. Éppen ezért előzetes információk nélkül, téves képet alkothatunk másokról, és lehet ezáltal sikertelen a HR tanácsadó munkája. Ezenkívül további faktorokat kell figyelembe venni egy teszt értékelésekor, mint az aktuális élethelyzet, hangulat, stressz, teljesítménykényszer.
Hiszem, hogy a minőség mindig megtérül, így fontos a pályázó számára is, hogy önmagáról megbízható képet kapjon egy HR tanácsadótól, tőlem, mely hosszútávon felhasználható érték a kezében, hozzásegíti ahhoz, hogy a jövőben olyan pozíciót, munkahelyet válasszon, mely számára valóban kielégítő. Másrészről a híd másik oldalán ott az ügyfél, aki arra eszmél, hogy számára megfelelő, szakmailag maximálisan előszűrt anyagokat kap, így a jövőben bizalommal fordulhat hozzám.
